Konnichiwa! =)
Ahogy a cím is mutatja, az oldal Japánnal,  a japán kultúrával és zenével foglalkozik. Emelett még találhatsz rajongók által írt történeteket is, netán rajzokat. Tudj meg mindent Japánról! Jó nézelődést!
Misu

MENÜ

 


Friss


Fanfiction 

Japán


JMusik 

Letöltés
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


Japán gazdaság
Átalános tudni valók a japán gazdaságról, gazdasági ágazatok.


A Meidzsi-korszakban kezdődött meg a japán gazdaság fejlődése. A kor uralkodói amerikai és brit mintára szabad, kapitalista piacgazdaságot akartak létrehozni. Japánok utaztak külföldre tanulás céljából, Japánba pedig nyugati oktatók érkeztek hogy tanítsanak. A mai vállalatok nagy részét ekkor alapították meg. Japán azóta Ázsia legfejlettebb országa lett.
A kormány és az ipar közeli együttműködése, az erős munkaerkölcs, a technológia fejlettsége és az aránylag alacsony védelmi kiadások segítettek Japánnak a világ második legnagyobb gazdaságává válni a világon.  Az Egyesült Államok után 4,5 ezer milliárd amerikai dollár GDP-vel és harmadik legnagyobbnak az Egyesült Államok és Kína után a vásárlóerő paritás feltételei szerint.
A banki szektor, a biztosítási rendszer, az ingatlanok, a közlekedés és a telekommunikáció mind vezető ipari ágazatok. Japán hatalmas ipari kapacitással rendelkezik és néhány a világ legfejlettebb autóipari, elektronikai és gépészeti vállalat is az országból származik.
A gazdaság figyelemreméltó jellegzetességei a gyártó cégek, valamint beszállítóik és disztribútoraik szoros együttműködése keirecu nevű csoportokban; illetve a városi munkás réteg egy részének járó életreszóló alkalmazás lehetősége. Ezen jegyek legtöbbje manapság eltűnőben van.

 

Mezőgazdaság

Japán mezőgazdasága nagymértékben támogatott és védett. Az állam jobban a kis gazdaságokat támogatja az észak-amerikaihoz hasonló nagy farmokkal szemben. A gépesítés nagyfokú. Az ország élen jár az egy hektárra jutó műtrágya-felhasználásban és az egy főre jutó tejhozamban. Az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék a rizs, ennek ellenére fokozatosan visszaesik a termelése és növekszik az importja. Gabonafélékből, takarmánynövényekből, cukorból, déligyümölcsökből, egyes halfélékből, marha- és birkahúsból importra szorul. Az ország nagy mennyiségű szóját is importál, főként az Egyesült Államokból. Japán hatalmas piacot jelent az Európai Unió mezőgazdasági exportőreinek is. A Tóhoku és Hokkaidó régiókban számottevő az alma, Sikoku és Kjúsú szigeteken pedig a körte és narancs termesztése. Az utóbbi növényeket Japánba elsőként a holland kereskedők hozták be a 18. században, Nagaszaki kikötőjén keresztül.

Ipar

Az ipar, a gazdaság legfontosabb ágazata nagyban függ az importált nyersanyagtól és üzemanyagtól. A mezőgazdasági szektor viszonylag kicsi, de erősen támogatott és védett. A rendelkezésre álló termőterület az ország népességéhez viszonyítva viszonylag csekély, de a területegységre jutó termelékenység nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magas. Nagyrészt önellátó rizst tekintve, más termények kb. 50%-át kénytelen importálni. Japánhoz tartozik az egyik legnagyobb halászterület, amely a világ halászati összfogásának 15%-át teszi ki.
A hosszú távú kilátásokat főképp a népesség elöregedése és az alacsony születési ráta rontja, amely problémák enyhítésére többek szerint az eddiginél liberálisabb bevándorlási politikára lenne szükség, de a japán kormány ebben az ügyben egyelőre még nem tett jelentős lépéseket. A robotika kulcsfontosságú gazdasági tényező, figyelembe véve a tényt, miszerint Japán rendelkezik a világ 720 000 dolgozó robotjából 410 000-rel.

 

big in japan
forrás: wikipedia
átírásos, bővítések várhatók!

 
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA